Archívum
...
21
ápr
2011
II. Szegedi Nagy Sportágválasztó
2011-ápr-21
Június első hétvégéjén újra a sportágválasztásé lesz a terep Szegeden

II. Szegedi Nagy Sportágválasztó Időpont: 2011. június 3-4. (péntek, szombat)
Helyszín: Újszegedi Kisstadion és Sportuszoda

2010 májusában hatalmas sikert aratott az I. Szegedi Nagy Sportágválasztó, 49 sportágban 61 klub, egyesület mutatkozott be az összesen 5672 látogató előtt a két nap során az újszegedi Kisstadionban és sportuszodában. A legnagyobb közönségsikert, természetesen, azok a sportágak aratták, amelyek Szegeden különösen népszerűek: a kajak-kenu, a kézi- és kosárlabda, de a gyerekek számára roppant vonzóak voltak a küzdősportok is. Mindenki – tehát maguk az érintettek, a gyerekek, és a szülők, de a sportági szakemberek, edzők is – azt hangsúlyozták pótolhatatlan előnyként, hogy minden érdeklődő testközelből ismerkedhetett meg a neki tetsző sportággal, azonnal kipróbálhatta szimpátiája „tárgyát”, s ha úgy adódott, rögtön pontos útbaigazítást kapott: hol, mikor, kit kell keresnie, ha nem csak átmeneti, egyszeri kísérletre gondol. Sokat számított, hogy igazi példaképek, olimpiai és világbajnokok egész sora - Janics Natasa, Pulai Imre, Wichmann Tamás, Vajda Attila, Szilágyi Áron, Kökény Bea, Kovács Antal, Biatovszky Mira, Lajtos Szandra, Vass Dóra, Belicza Béla, Peterdi Imre, de említhetnénk a teniszben jeleskedő népszerű szegedi színművészt, Székhelyi Józsefet is -  tette még színesebbé a programot.   A 2011. június 3-án és 4-én megrendezésre kerülő, II. Szegedi Nagy Sportágválasztó célja idén sem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva több mint 40 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni, melyek a szervezők reményei szerint sokakat vezetnek el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz. A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. Májusban is lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. Az idei rendezvényen Csabai Edvin tizenhétszeres maratoni-kenu világbajnok, Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus, Nagy Péter U23-as Európa Bajnok, főiskolai világbajnok súlyemelő és a Pick Szeged férfi kézilabda csapatának játékosai is tiszteletüket teszik. Igazi különlegességként pedig a júniusi melegben egy téli sportágba is belekóstolhatnak a kilátogatók, hiszen a magyar bob csapat közreműködésével egy verseny bobot is kipróbálhatnak a helyszínen. A hírességek névsora folyamatosan bővül, a részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján (www.sportagvalaszto.hu/szeged) lehet majd információt kapni. A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagógus kísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, de 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké. Nyitva tartás: 9 és 17 óra között, a rendezvény díjmentesen és korhatár nélkül látogatható! A szegedi egyesületek lelkesen tekintenek a június 3-4-i helyi Nagy Sportágválasztóra, a sportági lista folyamatosan bővül, a mozgásformák széles választéka pedig garancia arra, hogy mindenki megtalálja közülük a számára leginkább szimpatikusat. Amivel már biztosan találkozhatnak a látogatók Szegeden: aikido, akrobatikus capoeria, akrobatikus rock and roll, amerikai futball, asztali labdarúgás, asztalitenisz, birkózás, cselgáncs, divattánc (hip-hop), íjászat, judo, kerékpár, lovas sportok, sárkányhajó, sportlövészet, tájékozódási futás, wing tsun kung fu. A szervezés továbbra is gőzerővel folyik, az oktatási intézmények pénteki napra történő jelentkezései is folyamatosan érkeznek, a színes sportági paletta pedig garantálja, hogy Szegeden a tavalyihoz hasonló nagyszerű rendezvény kerül megrendezésre. Erről ön is meggyőződhet június első hétvégéjén, az Újszegedi Kisstadionban és Sportuszodában.

További információ: www.sportagvalaszto.hu/szeged
Szegedsport.hu | © 2013.
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó: